Top
 

Blog

FitnessLover > Életmód  > 2017. március 4-5.

2017. március 4-5.

A hétvégénk nagyon nyugodtan telt, mint általában. Szombaton reggel 8-kor keltem, és kipróbáltam legújabb paleo müzli szerzeményeim. Egy órára lementünk az edzőterembe, de a normafai sétától nagyon durva izomláz van a lábamban, úgyhogy elég nehezem tettem meg azt a kevés 5 kilómétert is a futópadon 😀 Délután 1-re megint suliban kellett lennem, előtte a maradék csirke-saláta kombót ebédeltem kölessel és hajdinával. Absorice epres fehérjeszelet is volt nálam, ha esetleg a szünetben megéheznék. Ez egy abszolút vegán termék AbsoRice fehérjéből, több fajta ízben is létezik (banán, csoki, eper). Este 7 körül sikerült vacsoráznom, Szafi fitt pizza lisztkeverékből sütöttem egy kisebb sonkás pizzát. Mondjuk azt, hogy a hétvégére megvolt a csaló vacsi 😀

Vasárnap (azaz ma) már reggel 7-kor ébren voltam, de az ágyból csak 8-kor keltem ki, mert nem akartam az én drága szerelmem túl korán felébreszteni a mocorgásommal, bár abból kiindulva, hogy 10-kor kelt, nem is tudom min aggódtam 😀 Reggelire a saját magam sütött (Szafi fitt) kenyérből készítettem melegszendvicset, laktózmentes trappista sajttal és téliszalámival, mellé a fahéjas-almás müzli és egy nagyon kevés babán. Főztem egy fodormenta-kamilla teát is, mert reggel mintha picit fájt volna a gyomrom. A másik pohárban vitamin van, grapefruit és svéd cseppek, illetve magnézium pezsgőtabletta. A vitaminok pedig folsav, halolaj, kálcium-magnézium, multivitamin, e-vitamin, d-vitamin és c-vitaminok. Vasat és jódot is veszek be minden nap külön, de az orvosom szerint ezeket érdemes külön bevenni (a vas felszívódását pl. a koffein és a tej gátolhatja, a jód felszívódására pedig a kalciumot említette, hogy azzal együtt nem szívódik fel, de egy cikket vagy használati utasítást sem találtam még, ami ezt alátámasztaná, viszont ő az orvos, valószínűleg jobban tudja 😀 ).

Mindezek után egy jó kis edzés következett: 60 perc séta a futópadon, majd 6×25 guggolás, és 6×10 kitörés (természetesen mindkét lábra). Kattints a videóért: Videó !!!!!

Aztán úgy alakult, hogy kaptunk egy telefont, ami miatt Olaszországba kellett utaznunk egy éjszakára. Sajnos nem nagyon volt itthon semmim, ami egészségesnek számítana (illetve mindig van, csak nem készen), de azért pár darab szendvicset kihoztunk a Szafis kenyérből, illetve zöldalmát és epret ettem még az úton. Az olasz benzinkutak pedig tele vannak minőségi sonkákkal, úgyhogy ha nagyon akarja megoldja az ember lánya, de őszinte leszek, ha már Olaszországba utazom, talán bűnözhetek kicsit… 😉 Ez volt a kis hétvégém, kedden érkezem a friss hírekkel.

Share
beata horvath

beus0819@gmail.com

2 hozzászólás
  • Noémi
    március 7, 2017 at 7:59 de.

    Jó reggelt! 🙂 Szuper cikk lett ismét, de a legjobban az étkezéseddel kapcsolatos írásaid tetszenek. Én magam is hetente többször edzek, de mivel laktózérzékeny vagyok, így mindig szívesen olvasgatom mások tanácsait is! Örülök, hogy elindítottad ezt az oldalt, remélem, még sokáig követhetünk! Szép napot! Noémi

Add Comment
Name*
Email*