Blog

A magyar fiatalság testképe – szomorú tények lehetséges okai

Pár napja hallottam a rádióban egy hírt, mely egy kutatás eredményeiről számol be a magyar fiatalok jövő- és testképéről. Elkezdtem kutatni az interneten és sajnos valóban, nem egy oldal foglalkozik a mai fiatalság szorongásaival, jövőjükkel, illetve testképével:

‘Az utóbbi időben egyre több felmérés készült a diákok tévénézési szokásairól, többek között arról is, hogy a 12-19 éves fiatalok heti 7-8 órát nézik a 400 millió nézőt magának tudható Music Television adásait. Szakértők megállapították, hogy azok, akik nem csupán hallgatják, de nézik is a videókat, nagy eséllyel válnak a testképzavarok áldozataivá. Egy másik sokkolló felmérés eredménye az, hogy a diáklányok 50 százaléka keres az interneten étvágycsökkentő és fogyókúrás szereket, és ugyanennyien elégedetlenek a testükkel.’ (Forrás: http://www.tani-tani.info/092_gal)

‘Egy friss kutatás szerint majdnem minden második magyar középiskolás szeretne vékonyabb vagy sportosabb lenni, és a gyerekek 69 százaléka aggódik, hogy mit hoz a holnap. Tíz gyerekből egy nem is Magyarországon képzeli el a jövőjét. A fiatalok elsősorban a testükkel elégedetlenek. Majdnem minden második fiatal szeretne soványabb vagy sportosabb lenni. Minden harmadik gyerek okosabb és szebb lenne, 34,6 % pedig azt kívánja, hogy bármit megehessen anélkül, hogy meghízna. A megkérdezettek 18,4 %-a állítja csak, hogy nem szeretne másmilyen lenni.’ (Forrás: http://www.nlcafe.hu/ezvan/20170213/fiatalok-vagyak-felelmek-sos-gyermekfalvak/)

Arról nem kezdenék el beszélni, miért is nem Magyarország az álomjövő helyszíne a fiatalok szerint, bár úgy gondolom, ez is összefüggésben lehet annak okával, amiért a testükkel sem elégedettek ezek a gyerekek. Persze számos más oka is lehet, politikai, anyagi, stb.

Sokat gondokoztam ezen, és arra a következtetésre jutottam, hogy sajnos a televízió, az internet, a facebook és az instagram álomképei, élet-, nő- és fériideáljai, azok az álomképek, amiket ezek a celebek és ‘instacelebek’ felépítenek a profiljaikon, igenis rossz hatással lehetnek a fiatal lányokra és fiúkra egyaránt.

Nem célom sem megítélni, sem leszólni senkit, aki ezeken a platformokon adja el magát, hiszen valamilyen szinten mindenki, köztük én is ezt csinálom. Ha nem posztolnék, nem olvasnátok az írásaim, nem junta el az emberekhez az üzenetem, sem az életmódom.

Felmerül a kérdés, hogy erre mi is akkor a megoldás? Most akkor senki ne posztoljon, aki jól néz ki? Vagy ne rakjuk fel nyaralásainkról a képeket? Nem mutathatjuk meg a világnak milyen szép helyeken jártunk vagy milyen finomakat ettünk, de még azt sem, hogy milyen jó fotósok lennénk?

Nyilván nem ez lesz a megfejtés erre a fejtörőre, hiszen nem a ‘posztoló’ a hibás, hanem akire a poszt hatással tud lenni.

Nehéz a kérdés, hiszen minden és mindenki hatással van az életünkre valamilyen szinten és formában, akivel kapcsolatba kerülünk, akár személyesen, akár a virtuális világon keresztül.

Az utóbbival azonban az a probléma, hogy ez a bizonyos internetes, virtuális világ nem a valódi, mindennapi életünket tükrözi. Egy bizonyos Ervin Goffman kanadai szociológus ezt a jelenséget FACE, azaz arc, szakszóval ‘homlokzat’ névvel illette. Nem más ez, mint a társadalmilag megerősített tulajdonságok által körvonalazott énkép, vagyis egy olyan kép, amiről szeretnénk, ha a külvilág elhinné, hogy mi vagyunk. Na és ugyebár senki nem posztol a könnyeiről, a szomorúságáról, a magányáról, a depressziójáról vagy éppen a negatív gondolatairól. Mindenki mindig nagyon boldog, mindig teszvesz, van valahol, emberekkel, barátokkal, a szerelmével, a családjával. Nem jellemző a hatalmas vasárnapi ebéd utáni puffadt hasú szelfi a csajoktól, sem az ébredés utáni smink nélküli, zsíros hajú kép, ahogy a szétsírt szemekkel a kamerába néző szemek sem.

Ugyanez igaz a televízióra és a reklámokra is. Ha befújom magam az XY dezodorral, máris boldog ember leszek, mosolyogni fogok, jól érzem majd magam, sőt a világ legjobb pasija leszek, akik után bomlanak majd a nők. Ha megmosom a hajam az XY samponnal vagy használom az YZ szempillaspirált, máris gyönyörű nővé változom. Ezen reklámok azt sugallják, hogy csak a dús hajú és szempillájú nők számítanak szépnek, vagy csak az izmos, jóképű férfi az igazi férfi. Természetesen számtalan példát lehetne még felhozni, de mivel a csapból is ez folyik, így feleslegesnek tartom sorolni.

Ezen álomvilágokkal csak az a probléma, hogy ez nem a valóság. Nem minden ember egyforma genetikájú, nem mindenki ugyanolyan szép vagy jóképű, amivel nincs is semmi baj. Mindenkinek mást jelent a szép, minden nőnek más pasik számítanak sármosnak, attól függően, kinek mi az ideálja, és azért ha belegondolunk, elég nagy bajban lennénk, ha mindenki ugyanúgy nézne ki…

Én -illetve a velem egykorúak, esetleg idősebb nők és férfiak- már tapasztaltunk és láttunk annyit az életben, hogy ha megnézünk egy fotót, rögtön észrevesszük, hogy például mennyire van effektezve, (talán még azt is megmondom, hogy melyik filterrel és programmal J ). Ránézek, és tudom, hogy milyen műtéttel lett egy nőnek egyik képről a másikra nagyobb és kerekebb a popsija, vékonyabb a dereka, vagy egy 40 év feletti, akár sokgyermekes anyának milyen szteroidok segítségével kockás a hasa és így tovább. Megjegyzem, ez sem elítélendő, mindenki azt csinál a testével vagy az arcával, amit csak szeretne, ha attól érzi jól magát; a lényeg, hogy felnőttkorban már nem vagyunk naívak, sem átverhetőek, tudunk embereket, képeket és felvételeket hova tenni, nem hisszük már el egy agyonretusált képről, hogy az a valóság, amíg nem látjuk a saját szemünkkel, illetve nem gondoljuk, hogy a képen látott férfiaknak vagy nőknek az ölükbe hullott a siker.

Ezzel szemben a fent említett fiatalok, mivel nincs még elég élettapasztalatuk, így azzal sincsenek tisztában, hogyan szűrjék ki, illetve dolgozzák fel a rájuk ható rengeteg információt és inpulzust. Nem véletlenül szoronganak, tartanak a jövőtől, elégedetlenek magukkal, amikor mindenhonnan az a kép hat rájuk, hogy másoknak milyen jó az alakjuk, milyen szép az orruk, szemük, szájuk, hajuk, milyen szép helyeken, lakásban, házban élnek, miket esznek, hol nyaralnak, vásárolnak és így tovább.

Ha csak a testi elégedetlenségről beszélünk, megközelíthetnénk a témát akár a pozitív oldaláról is. Talán az, hogy minden második fiatal sportosabb vagy soványabb szeretne lenni, egyben azt is jelenti, hogy megnőhet az egészséges életmód és sportolás iránti igényük? Sajnos nem valószínű. A fiatal lányok nem azért keresnek fogyasztó szereket az interneten vagy szoknak rá a dohányzásra azért, hogy ne egyenek, mert sporttal szeretnének lefogyni. Ellenkezőleg! A könnyebb megoldás után érdeklődnek, MERT (és itt jön a kérdés egyik megoldása!) nincs a közvetlen környezetükben olyan személy, aki pélát mutasson nekik, akin keresztül megismerhetik azt az életmódot, ami által egészségesebb és sportosabb külsejük lehetne. Még mindig kevés ugyanis azon szülők száma, akik így élnek vagy akik ha sajátjukra nem is, legalább gyermekük egészséges táplálkozására odafigyeljenek. Természetesen tisztában vagyok vele, hogy ennek egyik oka az egészséges ételek anyagi vonzata, a jó minőségű ételeknek pedig, mint tudjuk, megvan az ára.

Mindezek ellenére mégis azt kell mondjam, hogy szülőként akkor is felelősségünk, hogy ha a pénztárcánk nem is engedi, legalább arra vegyük a fáradtságot, hogy informálódjunk a témában. Legyünk tisztában azzal, mely ételek nem megfelelőek gyermekünk számára, illetve mik az időbeli és mennyiségi határok, miből mennyit és mikor kéne fogyasztani, hogy ha elkészíteni nem is tudjuk ezeket, legalább el tudjuk magyarázni nekik, mely ételek mit tartalmaznak. Így talán segítségükre lehetünk abban, hogy amikor éppen nem fogjuk a kezüket, vagy miután kirepülnek a családi fészekből, a saját étrendjük összeállításánál egy fokkal okosabbak legyenek. Persze fontos az is, hogy először felismerjük gyermekünk problémáját, beszélgessünk vele sokat annak érdekében, hogy megtudjuk, pontosan miért is elégedetlen magával, illetve testével, hiszen számos esetben nincs valódi testi jel vagy elhízás, hanem sokkal inkább háttérben húzódó lelki problémákról van szó.

A jövőjük miatti szorongásról, arról, miért képzeli el minden tizedik fiatal külföldön a jövőjét, csak annyit írnék, hogy ezért nem őket kell hibáztatni. A politikai háttér, az ország bizonytalan helyzete labilis és kiszámíthatatlan jövőt jósol számukra, így érthető, hogy a bizonyosság és biztonság felé húz a szívük.

Nincs mit tenni tehát és elfogadni az elfogadhatatlant, hogy mind az ország sorsa, mind gyermekeink jövője a mi kezünkben van. Felelősségel tartozunk értük, testükért, lelkükért, világnézetük és testképük kialakulásáért. Példát kell mutatnunk viselkedésünkkel, beszédünkkel és minden mással, hogy saját véleménnyel rendelkező, befolyásolhatatlan felnőtt emberekké váljanak.