Blog

Az anyaság margójára…

Bár még csak két hónapja nevezhetem magam anyának, már most látom, milyen rengeteg lemondással jár egy kis életet nevelni, óvni, félteni és vigyázni. A barátnős ebédeket, shopping túrákat felváltotta a babalátogatás, az ebédmeghívások, illetve itthoni borozgatások, beszélgetések. Ha ebédet szeretnék főzni, ki kell adnom a páromnak, mit hozzon a boltból, és ha edzeni szeretnék egy héten 3-4x, akkor is sietek haza, mert szívesebben vagyok én itthon vele, mint bébiszitterre bízzam (bár meg kell jegyeznem, imádja a dadusát, így ebben óriási szerencsém van). Lényeg a lényeg, az ember életét, napi rutinját teljesen felborítja egy gyerek. Ha dolgozni, tanulni, vagy csak fürödni, hajat mosni, enni szeretnék, meg kell várnom a megfelelő alkalmat, amikor alszik vagy játszik, vagy a párom figyel rá.

Mindennek ellenére is csak azt tudom mondani: MEGÉRTE!

Azok a nők, akik a munka vagy saját maguk kényelme, szabadsága érdekében lemondanak a gyermekáldásról, nem tudják, mit hagynak ki! A karrier és a munka tud várni, ha saját gyermekünkről van szó, ráadásul ha nagyon ügyesek vagyunk, a két dolog – a család és a karrier- békésen meg tudnak férni egymás mellett… Persze ennek feltétele többek közt egy megfelelő partner.

Mikor várandós lettem, én is sokat gondolkoztam, hogyan fogom megoldani majd az életem, hogyan rendszerezem a dolgaim, miről kell majd lemondanom, lesz e segítségem és vajon mennyi idő marad magamra? Ráadásul amilyen maximalista vagyok, rengeteget járt a fejemben, vajon hogy fog kinézni a testem szülés után, tetszeni fogok e magamnak vagy a páromnak, lesz e önbizalmam és a többi sok-sok kérdés, ami általában mozgatja egy várandós nő agyát.

Aztán túlestem a szülésen, a 6 hetes gyermekágyon, a fájdalmakon, a kezdetei nehézségeken, a kisfiam hasfájós korszakán, és rájöttem arra, hogy semmiben nem akadályoz, nem teher, nem lehet teher a gyermekem. Felvettem az óráim az egyetemen, el tudok járni edzeni (ha nem, akkor itthon edzem), itthon dolgozom, főzök, háztartást vezetek, ápolom a párommal, a barátaimmal és a vásárlóimmal is a kapcsolatom, és mindemellett annyi időm jut Gyurikára, amennyit csak igényel. Hiszen mindent félre lehet tenni, amikor éppen úgy érzem, szüksége van rám. Várhat a munka, az edzés, a tanulás, a háztartás, de még az evés is 😀 Amikor nyűgös, amikor játszunk, amikor sír, amikor fáj valamije vagy csak amikor jókedvében ‘beszélget’ velem, én ott vagyok. Úgy osztom be az időm, úgy dolgozom, úgy tanulok, ahogy csak szeretnék, de csak akkor, amikor nem vele kell foglalkoznom; hiszen ezt az időszakot senki nem adja majd vissza nekem, senki nem pörgeti vissza az időt és senki más nem lehet az anyja helyettem. Az az anya, akire úgy gondol majd vissza, hogy ott volt, mikor szüksége volt rá, mikor bajban volt, mikor beteg volt, mikor sírt, mikor szomorú vagy éppen boldog volt. Semmi nem lehet fontosabb, mindent le lehet mondani, át lehet szervezni, meg lehet oldani. Mindemellett viszont fontos, hogy gyermekünk is úgy tekintsen ránk fejlődése, növekedése során, mint követendő példa. Az anya, aki nem adta fel!

Hiszem, hogy egy nő anyukaként is lehet önmaga! Nem tehetem meg, hogy ne érezzem jól magam a bőrömben, hogy ne foglalkozzak magammal, a saját szellemi és lelki fejlődésemmel, az egészségemmel. Szeretnék tetszeni magamnak, a páromnak, szeretnék tanulni, fejlődni, és segíteni másoknak, ahogy azt eddig is tettem. Hiszen eljön majd a nap, mikor a gyerekek kirepülnek, és nem marad más, csak én saját magammal! Nem ürességet akarok akkor érezni, hanem elégedettséget, és azt, hogy továbbra sem állt meg a világ, az élet ugyanúgy megy tovább, mint előtte.

Ugyanúgy, ahogy most is megy minden tovább, csak éppen egyel többen vagyunk 🙂 Hála a sok pozitív visszajelzésnek és támogatásnak, amit a követőktől és olvasóktól kaptam, hamar visszanyertem eredeti, a várandósság előtti formám. Kitartok és ki is fogok tartani az elveim mellett, hogy igenis a mozgás, a sport, az egészséges életmód, amit a terhesség előtt, közben és után is élek, nagyban befolyásolta a regenerációs folyamatok gyorsaságát.

Nem érzem munkának, mert szeretem amit csinálok, ráadásul Istenke kegyes volt hozzám, és olyan társat sodort mellém, aki mellett megtehetem, hogy gyerek mellett se terhelem le magam, illetve mindamellett, hogy támogat lelkileg, óriási segítség a gyereknevelésben is.

A sok kétely úgy szállt el a két hónap során, mintha soha nem is létezett volna a fejemben. Az élet nem állt meg, megy tovább, csak egy picit lelassult. Viszont hiszem, és érzem is magamon, és a családomon is, mennyire szükség van arra, hogy kiszálljunk a mókuskerékből, a megszokott, rohanós hétköznapokból, és visszavegyünk a feszített tempóból. Egy gyerek még jobban megtanít minket értékelni az élet apró örömeit, a mosolyt, a jókedvet, a reggeli ébredéseket, kis rituálékat, a családi vacsorákat és magát az együtt töltött időt.

Amikor belenézek a párom szemébe, nézem, ahogy játszanak, amikor a nagytesó puszit ad a kicsi homlokára, amikor csak csodálom, mikor alszik…. Ezek azok a pillanatok, amiért hiszem, és tudom, hogy érdemes élni, és amiért senkivel nem cserélném el a saját életem…