Top
 

Életmód

FitnessLover > Életmód (Page 2)

Kismama edzésterv

Minden elismerésem azoknak a kismamáknak, akiknek már az 5-6. hónaptól gyönyörű szép, nagy, kerek pocakjuk van, sportolnak és mozognak, dolgoznak, esetleg még egy vagy több gyereket is nevelnek. Bár én megúsztam a nagy has dolgot, azért így az utolsó 3 hétre nálam is megérkeztek azok a panaszok, amikre a legtöbb kismama nem éppen kellemes emlékekként gondol vissza. A pocaklakó ugyanis akkorát ugrik a növésben ebben az időszakban, hogy nem igazán tudok hozzá úgy alkalmazkodni, mint eddig. Nagyon egyszerű volt, amíg szépen, fokozatosan fejlődött 8 hónapig, így lépésről lépésre tudtam hozzászokni ahhoz a plusz "teherhez", ami a fejlődésével járt. Az orvosom is...

A várandósság margójára….

Kismamaként sokan mást várnak tőlem, mint amilyen vagyok. Úgy gondolják, egy szakasz lezárult az életemben, és ehhez méltón kell viselkednem, élnem, gondolkodnom. Biztos vagyok benne, hogy ez meg is fog történni; mihelyt előszőr tartom karjaimban a kisfiam, egy másik világ nyílik majd meg a szemem előtt. Ettől függetlenül nem gondolom, hogy merevebb, szigorúbb, prűdebb vagy visszafogottabb leszek, illetve kellene lennem. Az élet megy tovább, csak egyel többen leszünk. Nem vagyok sem stresszes, sem túlaggódó típus, és úgy gondolom, ha azzá válnék, azzal sem a kisfiam sem a párom, sem a környezetem nem járna túl jól. A mai világban az juthat csak előre,...

2017. március 9. – várandósság 22. hét

Mai nappal beléptünk a 22. hétbe. Reggel ráálltam a mérlegre, és jelenleg 59,9 kg-ot mutat, ami azt jelenti, hogy mióta várandós vagyok, azaz több, mint 5 hónap alatt közel 4 kilót szedtem fel. A normál súlyom 56 kg, amikor pedig túl vagyok egy komoly diétán, vízhajtással -mert például fotózásra készülök-, 54,5-55 kg vagyok. Ez a leszáradt súly nem mérvadó, ezért sem ehhez viszonyítom a terhesség alatt felszedett kilókat. Azt tudni kell ugyanis, hogy egy 2-3 napos vízhajtás után nálam akár 1,5-2 kg súlykülönbség is lehet (versenyzőknél ez a szám még nagyobb), így érve el az izmok látványos tónusosságát, illetve a...

2018. március 7. – Beuska limonádéreceptje

Rettenetesen nehezen keltem ma reggel, hiszen az olaszországi utazás nagyon megviselt. Tegnap este a hasam is keményebb volt a kelleténél, valószínűleg a 2 napos autóban ülésnek köszönhetően. A fáradtság ellenére -mivel megfogadtam, hogy minden héten legalább egy napot a szabadban fogok tölteni-, reggeli után elindultam sétálni. Most is a Normafának vettem az irányt, miután a hátizsákomba betettem a TRX-em és az elmaradhatatlan limonádéim. Minden nap készítek magamnak legalább másfél liternyit, amit vagy edzés alatt vagy délután itthon fogyasztok el. Összetevők:  Kurkuma: ettől lesz egy kicsit sárgás a víz, egy késhegynyi mennyiséget teszek csak vízbe. A gyömbérfélék családjába tartozó fűszernövény. Erősíti az epehólyagot,...

2017. március 4-5.

A hétvégénk nagyon nyugodtan telt, mint általában. Szombaton reggel 8-kor keltem, és kipróbáltam legújabb paleo müzli szerzeményeim. Egy órára lementünk az edzőterembe, de a normafai sétától nagyon durva izomláz van a lábamban, úgyhogy elég nehezem tettem meg azt a kevés 5 kilómétert is a futópadon :D Délután 1-re megint suliban kellett lennem, előtte a maradék csirke-saláta kombót ebédeltem kölessel és hajdinával. Absorice epres fehérjeszelet is volt nálam, ha esetleg a szünetben megéheznék. Ez egy abszolút vegán termék AbsoRice fehérjéből, több fajta ízben is létezik (banán, csoki, eper). Este 7 körül sikerült vacsoráznom, Szafi fitt pizza lisztkeverékből sütöttem egy kisebb sonkás...

2017. március 3.

A mai napom ugyanúgy indult, mint általában: a párom ágyba hozta a kávémat - amiért azért vagyok nagyon hálás neki, mert elég nehezen kelek ki az ágyból koffein nélkül. :) Ezek után elfogyasztottam Szafi fitt reggelim, ami a tegnap sütött friss kenyérből a piritóst és Szafi fitt lisztkeverékből készített palacsintát jelenti. Mindezek után a teremnek vettem az irányt. Mai napra egy kis lábedzés jutott, 1 combfeszítő, 2 combhajlító, illetve combközelítő és távolító gyakorlatokkal, majd keretben guggolással zártam. Mindezek után egy 40 perces kardió, majd a jól megérdemelt vaníliás vegán fehérjeturmix rizstejjel (AbsoRice). Az iskola előtt maradt egy kis időm, így beültem...

A magyar fiatalság testképe – szomorú tények lehetséges okai

Pár napja hallottam a rádióban egy hírt, mely egy kutatás eredményeiről számol be a magyar fiatalok jövő- és testképéről. Elkezdtem kutatni az interneten és sajnos valóban, nem egy oldal foglalkozik a mai fiatalság szorongásaival, jövőjükkel, illetve testképével: ‘Az utóbbi időben egyre több felmérés készült a diákok tévénézési szokásairól, többek között arról is, hogy a 12-19 éves fiatalok heti 7-8 órát nézik a 400 millió nézőt magának tudható Music Television adásait. Szakértők megállapították, hogy azok, akik nem csupán hallgatják, de nézik is a videókat, nagy eséllyel válnak a testképzavarok áldozataivá. Egy másik sokkolló felmérés eredménye az, hogy a diáklányok 50 százaléka keres...

Fitnesslover edzésprogram

Ez a cikk azokra a kérdésekre ad választ, amiket nap mint nap kapok tőletek privát üzenetekben, főleg edzéssel kapcsolatban. Viszont mindenek előtt szeretném megköszönni a sok pozitív visszajelzést, amit a blogommal kapcsolatban kapok tőletek személyesen vagy levelek formájában, nem gondoltam volna, hogy máris ennyi bíztatást fogok kapni, ahogy azt sem, hogy ennyien el is olvassátok majd az írásaim. Az instagramon Beuska_fitnesslover néven futok, ráadásul rengeteg edzős képet posztolok, így természetes, hogy mindenki arra következtet, hogy ezzel foglalkozom, kérdésekkel bombáznak diétával, étrenddel és edzéssel kapcsolatban. Valóban, nem tagadom, az életem része a mozgás, a sport, akár szabadtéri kirándulás, túrázás, futás formájában, akár az...

Edzés és étrend várandósság alatt…. (Ne hallgass senkire!)

Pár hete a nyilvánosság előtt is felfedtem, hogy kisbabát várok. Hatalmas öröm volt a számunkra, hiszen már évek óta beszéltünk róla, és a fejünkben volt a családbővítés gondolata. Pontosan ezért nem ért váratlanul és nem is rémisztett meg a gondolat, hogy anyuka leszek; nem mintha amúgy egy kétségbeesős típus lennék...

Hogyan vészeljük át a vizsgaidőszakot?

Nyilván minden egyetemista kedvenc időszakáról beszélünk, a tanulás, a tanulás, az olvasás, a jegyzetelés és a még több tanulás szeretett időszakáról. Az egyik szemünk sír, a másik nevet, hiszen még egy féléven is átszenvedtük magunkat valahogy, de az igazi megpróbáltatások még csak most következnek. Itt van néhány hasznos vagy haszontalan tanács, amit javasolni tudok, hogyan verekedjük át magunkat a könyveken, füzeteken, és majd végül a vizsgákon: Ne stresszeljünk túl semmit! A stressz csak olaj a tűzre és nem segít a tanulásban! Igen, igen, tudom, könnyű monadni, mikor a fejünkre nőnek a könyvek és egy hétre annyi a tennivaló, hogy ki se látszunk...