Top
 

Blog

FitnessLover > Életmód  > Megoldás karikás szemekre

Megoldás karikás szemekre

Tegnap az instagram sztorimban kértem tőletek egy kis segítséget, mégpedig, hogy mit ajánlotok karikás szemekre. Bár a kisfiam még csak 3 hónapos, mégis sokat alszunk, mindössze egyszer kell éjszaka felébrednem megetetni, és már alszik is tovább. Kb. 11-12 órát alszik így egyhuzamban, így én is ki tudom magam pihenni, vagyis a szemeim nem alváshiány miatt karikásak. De mi okozhatja még a szem alatti karikák kialakulását?

Én úgy gondolom, a genetika, az adottság és a hajlam ebben a problémában abszolút közrejátszik, így sokszor nem elsősorban egészségügyi, illetve szervi probléma áll a háttérben. Mivel modellkedéssel is foglalkoztam, többször is keményen diétáztam, illetve nekem eredetileg is csontosabb arcom van, tehát az idő előrehaladtával elkerülhetetlen volt, hogy a víz, illetve a zsír az arcomból is eltűnjön.

A karikás szemeknek több típusa is létezik, a táskás szemek, a mély gödrök, illetve amikor a gödrök mellé még a lila szín is társul. Ezzel én is szenvedtem, de megtaláltam rá a megoldást. A lila elszíneződést vashiány okozza a legtöbb esetben. Én egy Salus terméket használok, de tőletek kaptam még egy tippet:

Bár a lilaság nagyon sokat javult, a mély karikák nem töltődnek fel maguktól, illetve sokaknál a lila szín a vas szedésével sem tűnik el, így most leírom, milyen egyéb ötleteket kaptam tőletek. Először a természetes megoldásokat írom le, mivel – főleg, ha az arcomról van szó – natúr kozmetikum párti vagyok. Ha ezek nem válnak be, jöhetnek a krémek, illetve egyéb termékek.

Alga: többen is írtátok az algát, mind kapszula, mind pedig krém formájában. Ezekből is a Starlife Spirulina és az IMUNE termékeit ajánlottátok, mindkettő kapszula formájában fogyasztható. Az alga 18 féle aminosavat, számos  ásványi anyagot, vitaminokat és nyomelemeket tartalmaz, sejtmegújító, tisztító hatású, így nem csoda, hogy a szem környéki karikák is enyhülhetnek a szedésével. Az algás kozmetikumokra később visszatérek. Uborka, jégkocka, illetve ezek kombinációja. Az uborkáról köztudott, hogy feltölti a karikákat, mivel vitaminokat és sok vizet tartalmaz, így bármikor, amikor éppen van időnk rá, tehetünk a szemünkre akár pár perc erejéig is. Nálam mindig van itthon uborka, mégsem jutott eszembe eddig, hogy a szememre tegyem, pedig valóban a legegyszerűbb és legegyértelműbb megoldás. Ezzel együtt a hideg kanalt és a jégkockát is írtátok, ami valóban visszahúzhatja a lilaságot. A legjobb ötlet viszont a jégkocka és az uborka együttes alkalmazása. Ha van jégkockatartótok, a vízbe tegyetek egy szelet uborkát, és így fagyasszátok le, majd ezzel jegeljétek a szemetek környékét. A hideg vízzel való reggeli arcmosás is sokat segít a helyzeten egyébként, ezt én minden nap alkalmazom, bár inkább azért, hogy felébredjek 😀Amire egyáltalán nem gondoltam, pedig szintén nagyon sok felhasználási módját ismerem, az a szódabikarbóna. Eltávolítja az elhalt hámsejteket, nagyon jó ránctalanító szer, és tisztítja a pórusokat is. Hihetetlen, hogy ennyi felhasználási terület (gyomorsav, szagtalanítás, emésztés, kertészet stb.) mellett még a szépségápolásban is segíthet.

Teafilter ötletet is kaptam, elsősorban azok a teák váltak be nektek, amik koffeint tartalmaznak, tehát a zöld, illetve fekete tea filtert a szemre helyezve alkalmazzátok. Mindenképpen ki fogom próbálni ezt az ötletet is!

Jádeköves arcmasszírozóról sem hallottam még, annak ellenére, hogy magát a jádekövet, illetve jótékony hatásait ismerem. Egy esélyt ennek a terméknek is lehet adni.

A tojásfehérje, illetve az otthon is elkészíthető rózsavíz szintén már bevált házi patika csodaszerek a karikákra.


És most jöjjenek a kenceficék, és kozmetikai termékek.

  1. Garnier koffeines szemkörnyékápoló
  2. Lancome Energie De Vie termékcsalád3. Nu Skin Tru Face Idealeyes4. Armonia tengeri algás szem- és szájkontúr gél5. Vichy Slow Age 

Nagyon szépen köszönöm a sok-sok levelet, amit kaptam tőletek, ezennel megkezdődik számomra a harc a karikák ellen! Bár mindenkinek más válik be, mindenképpen írok helyzetjelentést. Remélem sok más nőnek is segítettünk ezzel a cikkel, és hasznosnak találjátok!

Bármilyen egyéb ötletet szeretettel fogadok/fogadunk a cikk alatt hozzászólásban!

 

 

 

Share
beata horvath

beus0819@gmail.com

No Comments
Add Comment
Name*
Email*