Top
 

Blog

FitnessLover > Táplálkozás  > Reggeli fitnesslover módra

Reggeli fitnesslover módra

Nagyon sokan, sőt inkább rengetegen írtok nekem különböző platformokon, és kérdezitek, mivel is táplálkozom, hogyan étkezem, hányszor és mit szoktam enni, úgyhogy éppen itt az ideje, hogy írjak erről valamit.

Amire első körben mindenképpen fel kell hívnom a figyelmeteket, az az, hogy amit és amennyit eszem, az nem mindenki számára lesz mérvadó. Az én szervezetem nehezen tolerálja például a tojást, a glutént tartalmazó termékeket és a laktózt, sőt még a gyümölcscukrot is, így az ötletek és receptek széles körű választékából nagyon kevés az az étel, amit fogyasztani tudok. Tehát nyilván azok, akiknek nincsenek hasonló problémáik, sokkal könnyebb helyzetben vannak a táplálékuk megválasztása terén, hiszen sokkal nagyobb a választási lehetőségük, bár őszinte leszek, nagyon kevés helyről, embertől hallom azt a mondatot, hogy „nem vagyok semmire érzékeny”…

A másik dolog, hogy hányszor eszem egy nap és mekkora adagot. Őszinte leszek, ez nálam eléggé változó. Nem mindig van kedvem ugyanis dobozolni a kimért adagokat, nem mindig van időm főzőcskézni és persze előfordul, hogy étteremben találkozom emberekkel, barátokkal, barátnőkkel a nap különböző szakaszaiban. Tehát a mennyit kérdést nyilván próbálom betartani, viszont a hányszor kérdéssel nekem is meggyűlik a bajom. Ráadásul erre a kérdésre sem lehet egyértelmű választ adni, hiszen van, akinek a szervezete a napi 4-5 étkezést igényli, illetve ismerek olyat is, aki 3-nál több étkezéshez van szokva és annál többször nem is tud enni egy nap.

Én nem fogom a szokásos sokszor keveset elvet, sem a kalóriaszámolgatás elvét erőltetni; mivel én fehérje típus vagyok, ráadásul nullás vércsoportom van, így a húsételek és a kevés szénhidrát az, amivel formában tudom magam tartani és szívesen is fogyasztom. Ennél a pontnál is meg kell jegyeznem, hogy ez ÉN vagyok! Mások más módokon és ételekkel, esetleg több szénhidráttal is ugyanúgy formában tudnak maradni, de vannak, akik számára az általam fogyasztható ételek éppen azok, amikre intoleránsak (bár ilyenből kevesebbet ismerek).

De térjünk is rá a tárgyra és ismerkedjünk meg a fitnesslover ételekkel. Úgy gondoltam, ennyi receptet, ötletet nem lehet egy cikkbe sűríteni, így amivel kezdeném, az a napi első étkezésem, vagyis reggeliötleteim, amikkel jól indulnak a reggeleim. Miért fontos a reggeli étkezés? Többek között azért, mert beállítja a vércukorszintet, elindítja az anyagcserét, és nyilván energiát ad a naphoz. Nálam ez azért is fontos, mert reggel edzem, így szükségem van szénhidrátokra, hogy legyen energiám a súlyzós edzésekhez és a kardióhoz is egyaránt.

  1. Mint már említettem, nem nagyon fogyasztok gyümölcsöket sem a magas gyümölcscukor tartalmuk miatt, viszont amivel kivételt teszek, az a savanyú zöldalma. A gluténmentes kekszeket, illetve a gluténmentes kását nagyrészt a DM üzletekben vásárolom. A kásából 5 kanállal kell tenni másfél deci meleg tejbe, tehát főzőcskézni sem kell tűzön, ami sokszor a reggeli kapkodásban válik előnyömre. Édesítőszerrel vagy kis mézzel ízesítve nagyon finom, az egyik kedvencem. 
  2. Gluténmentes műzli a Cerbonától. Egy baj van vele, hogy megeszem, és egy óra múlva újra éhes leszek, szóval valami mást is érdemes még mellé fogyasztani.
  3. Melegszendvics sonkával, laktózmentes sajttal, gluténmentes kenyérből. 
  4. Kókuszgolyók. Amikor már annyi itthon a sok gluténmentes keksz, hogy nem tudom, mit csináljak velük, akkor általában összeöntöm egy tálba, darabolom, felöntöm egy kis rizstejjel, keverek bele kakaót, majd kókuszgolyókat gyártok belőlük.
  5. Szafi palacsinta. Mindenmentes palacsinta, csak vizet kell hozzá keverni és már süthető is. Én a Szafi termékeket internetről rendelem, így házhoz jön az egészség. Nagyon szeretem, általában laktózmentes túróval vagy diétás lekvárral ízesítem a palacsintákat.

Készülök még további reggeli ötletekkel, illetve ebéd és vacsorareceptekkel is. Kövessétek a Food menüpontot!

 

 

Share
beata horvath

beus0819@gmail.com

No Comments
Add Comment
Name*
Email*