Top
 

Blog

FitnessLover > Életmód  > Zalakaros bababarát szállodája

Zalakaros bababarát szállodája

Mint láthattátok az insta story-mban, a napokban a zalakarosi Hotel Spa-ban jártunk kis Gyurival. Azért ezt a szállodát választottam kikapcsolódás gyanánt, mert az interneten úgy találtam rá, mint bababarát üdülőhely.

Amikor megérkeztem, elkövettem azt a hibát, hogy a forgóajtón toltam be a babakocsit, a hátamon pedig egy jó nagy és nehéz táska volt. A baj ott kezdődött, hogy az ajtó annyira gyors volt, hogy a táska a hátamon beakadt, így kint kellett hagynom, betolni a babakocsit, majd visszamenni a táskáért 😀 Senki nem vette észre a manővert, a kettő darab recepciós is pont el volt foglalva, és egyébként sem volt a hallban senki. Nyilván ezért senki nem felelős, de azért, ha kisgyerekkel érkezik az ember, jó, ha a forgóajtó nem 200-al forog… A párom azért nem jött velünk, mert a wellnesshotelek a mumusai; egyszerűen nem szereti az ilyen szállodákat, ami egyébként rám is abszolút igaz. Én sem jöttem volna ide, ha mondjuk egy húsvéti, vagy őszi szünet van, mert nem szeretem, mikor egymást tapossák az emberek, visítanak a gyerekek, 5 perc alatt elfogy minden kaja, és még sorolhatnám… Viszont így, hogy egy nyugis időszakot választottunk, abszolút jól jártunk, mert mindössze egy nyugdíjas klub nénikéi-bácsikái gügyögtek reggelinél és vacsoránál Gyurikának, de ők napközben valószínű programoztak, mert üres volt a wellness és úgy körülbelül az egész hotel.

Én egyébként úgy nőttem fel, hogy sokat utaztunk belföldön a szüleimmel. Bár természetesen voltunk külföldön is, de ők úgy gondolták, hogy fontos megismernünk a saját országunkat is, amiben abszolút egyetértek velük, hiszen tele vagyunk gyönyörű hegységekkel, erdőkkel, forrás- és termálvizekkel, tavakkal, várakkal, nem beszélve a rengeteg fesztiválról, eseményről, és persze a Balatonról… Úgy gondolom, nem csak drága szállodákba lehet utazni. Az erdei házak, vendégházak, és kis panziók is közel állnak a szívemhez, de ezeket március és október között gondolom logikusabbnak kivenni, mivel ilyenkor télen nem a kirándulás, városnézés, illetve erdőjárás a fő program, ha ki akar mozdulni az ember…

Az utazás szerintem sokmindenre gyógyír lehet. Fontosnak tartom azt, hogy néha kimozduljak a megszokott kerékvágásból, a hajszolt életből, amit manapság élek. Jó arra, hogy a családunkkal töltsük az időt, vagy hogy rendszerezzük a gondolatainkat, vagy akár teljesen kikapcsoljuk az agyunkat. Amikor otthon vagyunk, és Gyurika alszik, mindig van tennivalóm. Vagy egy adag mosást teszek be, vagy a ruhákat pakolom el, vagy mosogatok, sütök-főzök, takarítok, tanulok, vagy étrendeket, diétákat, bejegyzést írok. A párommal nagyon keveset mozdulunk ki, mivel (bár sokan ezt nem tudják) a 13 éves kamasz fia is velünk lakik, ami azt jelenti, hogy két gyerekről kell gondoskodnunk, ebédet hoznunk, vacsorát főznünk. A párom kétszer viszi egy héten edzésre is, és valójában állandóan fáradtak vagyunk, aminek az lesz a következménye, hogy azon fogunk utoljára gondolkozni, melyik éttermet próbáljuk ki, vagy melyik filmet nézzük meg a moziban… Szerintem ezzel nem csak mi vagyunk így, úgyhogy ha nem is hetekre, és milliós nyaralásokra, de ilyen pár napos kikapcsolódásokra higgyétek el, hogy érdemes néha elmenni.

Na de a kis gondolati kitérő után visszatérek Zalakarosra. Elfoglaltuk a szobát, amiben volt egy kiságy közvetlenül a franciaágy mellett. Egyébként minden nagyon tiszta az egész hotel területén, illetve a szobában is. A neten azt olvastam, hogy igény esetén ellátják a szobát fürdetőkáddal, és cumisüveg melegítővel. A fürdetőkádra azért nem volt szükségünk, mert Gyurika már otthon is a nagy kádban fürdik, 4 hónap után ő úgy gondolta, hogy nem való neki a kis kád és kinőtte 🙂 Cumisüveg melegítőre azonban szükségünk volt, amit kb. 3 perc után, hogy telefonáltam, már hoztak is a szobába. A baj csak az volt, hogy ez a kis Aventes készülék nagyon lassan melegített, annak ellenére, hogy 6-8 percek vannak ráírva, ráadásul a 3-as fokozatot használtam, ami a legmagasabb a készüléken. De ugye a magyar ember találékony, így egy flakon vizet rátettem a radiátorra, ami sikeresen melegen tartotta a vizet, így mindig meleg tápszert tudtam adni Gyurikának. Azt hittem, hogy másnap a takarításkor majd leveszik a vizet, de szerintem rájöttek, miért van a törölközőszárítón, és senki nem nyúlt hozzá 🙂

Gyurikát megfürdettem, majd lementünk az étterembe. A vacsora nagyon finom volt, elég nagy volt a választék is, és nem kell mondanom, hogy szinte mindent végig is kóstoltam. Úgy gondolom, egy 1,5-2 hetes nyaralásnál oda kell figyelni, mit fogyaztunk, főleg mikor meleg helyen, egész nap bikiniben mutatkozunk, de az ilyen 2-3 napos kiruccanások alkalmával nem kell ennyire szigorúnak lennünk önmagunkhoz. Volt csirke, marha, saláta, chilis bab, sültkrumpli, hal, illetve nagyon finom desszerteket is meg lehetett kóstolni. Ezek között csak diabetikus változatok voltak, tehát semmilyen ételérzékenységre nem ügyelnek a szállodában.

Az ágy nagyon kényelmes volt, és mindketten jó hamar el is aludtunk.

Gyurika szigorúan 7-kor kel minden reggel, aminek annyira nem örülök akkor, amikor egyébként is nagyon fáradt vagyok a sok vezetéstől, és nagyon szívesen aludnék tovább; de nyilván nincs mit tenni, ilyen ez a mommylife… A reggelire nem mondanám, hogy felejtehetetlen, laktózmentes tej nincs, a kávé szörnyű, gluténmentes péksütemények, kenyerek sincsenek, illetve felvágottakból sem volt túl nagy a választék.

A wellness részleg viszont nagyon szép, Gyurikát is bevittem a vízbe, ami nagyon tetszett is neki. El is fáradt a sok úszásban, és még ott, a medence partján el is aludt egy fél órára. A spa részleg is nagyon igényes, rengeteg masszázs és kezelés közül lehet válogatni. Be is jelentkeztem egy relaxáló masszázsra, de közölték, hogy hétfői napon nincs gyermekfelügyelet, így sajnos erről lecsúsztam… Óriási játszóház van, ahol vigyáznak a kicsikre, amíg apa és anya wellmesseznek, illetve aktuális gyermekprogramokat is szerveznek a kicsiknek, de erről bővebben a szálloda honlapján tájékozódhattok.

Mi félpanziós ellátásra fizettünk be, de ebédelni is lehet a szállodán belül a wellness részlegen, ahol finom koktélokat is lehet inni. Bár az ebéd választék nem túl nagy, ‘a rántott hús-sült krumpli’ kombón és a babgulyáson kívül talán nincs is értelmes kaja az étlapon, de legalább van valami…

Amíg a medencénél voltunk, nagyon szépen kitakarították a szobát. Mivel Gyurika mellettem aludt, így egy nagypárnát tettem az ágy szélére (bár a kiságy is az ágynak volt tolva, de fő a biztonság), hogy le ne essen, és a takarító néni ezt a párna barikádot is szépen ott hagyta, úgyhogy tényleg elmondhatom, hogy ezzel a részével nagyon meg voltam elégedve, és a zalakarosi Hotel Spa valóban bababarát helynek mondható.

Share
beata horvath

beus0819@gmail.com

No Comments
Add Comment
Name*
Email*